X

Labirintus táborok 2022

CsGyK
Labirintus táborok 2022
Júliusban és augusztusban táborozott a Család- és Gyermekjóléti Központ

Feltöltve: 1 éve

Tavaly nyáron hetente szerveztünk egész napos kirándulásokat Központunk látóterébe került gyerekeknek. Bár ezek nagyon jól sikerültek, idén viszont más ötletünk volt, amit meg is valósítottunk.

Július 25-től 29-ig és augusztus 15-től 19-ig két egyhetes napközis tábort szerveztünk, ahol reggel 8-tól délután 4 óráig lehettek a gyerekek. Mindkét csoportban 18-19 gyermek vett részt, jellemzően az általános iskolás korosztályból, de volt velünk hatéves és tizenhat éves fiatal is. Sokan mindkét táborba jöttek volna, de a jelentkezők magas száma miatt mindenkit csak az egyik héten tudtunk fogadni. A szervezők az óvodai és iskolai szociális segítők csoportja és a MenTa munkatársai voltak.

A tábort a KOMA Bázis telephelyére terveztük, ahol tágas helyiségek és nagy kert várt minket. A gyerekek reggel oda érkeztek és a benti programokat is ott tartottuk. Hagytunk időt a szabad játékra, a kézműveskedésre, de volt filmnézés és sok sport. A hét bizonyos napjain elmenős programot terveztünk, így voltunk például a Magyar Zene Házában, a Mesemúzeumban vagy a Pénzmúzeumban. Több mozgásos program is belefért mindkét turnusba, így meglátogattuk a Fótfürdői Kalandparkot és játszottunk a Budapest Gardenben. A Városligeti Nagyjátszótér minden évben nagy sikernek örvend, ezért idén sem hagytuk ki. A gyermekek így több olyan programra eljutottak, amire másképp nehezen lett volna lehetőségük.

Egész héten, napi négyszeri étkezést biztosítottunk a résztvevőknek, amibe a meleg ebéd mellett pizza, fagyi, sok gyümölcs és édesség is belefért.

A Kontyfa játszótérről és a tavalyi kirándulásokról páran ismerték már egymást, de idővel mindenki talált barátot, akivel jóban volt, akivel szívesen eljátszott. Többször láttuk, hogy a nagyok pátyolgatják a kicsiket. A táborban több speciális igényű gyermek vett részt, akit a többiek elfogadtak és segítettek, természetesnek érezték, hogy köztünk vannak. A tábor ideje alatt előfordult konfliktus a gyerekek között, de jó alkalom volt arra, hogy új és az eddig ismertektől eltérő megoldási stratégiát tanítsunk nekik.

Az utolsó nap búcsúajándékkal kedveskedtünk a gyerekeknek, és biztosítottuk őket, hogy évközben az iskolákban és a Mentában is találkozhatunk.

gyerekek játszanak

gyerekek játszanak

gyerekek játszanak

gyerekek játszanak

gyerekek játszanak

gyerekek játszanak

gyerekek játszanak

gyerekek játszanak

gyerekek játszanak

gyerekek játszanak

gyerekek játszanak

gyerekek játszanak

gyerekek játszanak

gyerekek esznek

gyerekek játszanak

gyerekek játszanak

gyerekek játszanak

gyerekek játszanak

gyerekek játszanak

 

 

Ajánlott hírek
Facebook
Legfrissebb hírek
Állásajánlatok
Kapcsolat

Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat Göncz Árpád Szociális Intézmény

1157 Budapest, Árendás köz 4-6.

Tel./Fax:
06-1/306-3184
06-1/307-6263
06-1/ 271-0209

 E-mail: igazgato@gaszixv.hu

 Facebook: facebook.com/gaszixv