Szenior Memória Tréning foglalkozás fejlesztő

A nappali ellátás szakmai program keretén belül minden hónapban „60+ Szenior Memória Tréning” foglalkozást szervezünk. A program előadója Karacs Erika, aki érdekes, játékos feladatokkal és gondolkodtató agytornával készül a programon részt vevő szenioroknak.
Alzheimer Café

2025. január 30-án Dr. Menyhárt Miklós Főorvos, az első Magyar Alzheimer Café alapítója volt az Alzheimer Café vendége. Az előadásra rendkívül nagy volt az érdeklődés, melyen kommunikációs támpontokat hallhattunk az érintettekkel való kapcsolattartáshoz.
Kézmunka szakkör

A nappali ellátásban új program indult kézimunkakör címmel. A programon aktív időseink tudásuk legjavát adják át az utókornak. A foglalkozáson szép hímzések, kézimunkák készülnek, melyek maradandó emlékként ékesítik a telephelyeket.
Sportnap az ÉNO-ban

Hangulatos sportnapon vehettek részt az ÉNO ellátottjai. Senki se maradt le a feladatokról, mindenki talált magának megfelelő tevékenységet.
Januári egészségnap

Januárban minden telephelyen megtartottuk az „Egészségnap” programot. Komjáti-Gardó Simona előadást tartott az egészségtudatos gondolkodásról és életmódváltásról. A programon közel 35 fő vett részt. Az Arany János és a Klebelsberg telephelyen vérnyomásmérés, testsúly mérés, történt, majd a program zárásaként finom saláták kerültek elfogyasztásra.
Spiral projekt

Az ÉNO srácai a Spiral nemzetközi projekt keretében a Zene Házában vettek részt egy különleges meseterápiás, foglalkozást Kassai Réka vezetésével.
Pótszilveszter a FENO-ban

Játékos foglalkozás a Gondozó Házban

Játékos foglalkozás a Gondozó Házban A Gondozó Ház lakói egy jó hangulatú közös játékon vettek részt. A játékos feladatokról Magyari Gyöngyi terápiás munkatárs gondoskodott. A programon mindenki jól érezte magát. 😊
Adományokat közvetítettünk a rászorulóknak

A Magyar Vöröskereszt XV. kerületi Kirendeltségének felajánlásának köszönhetően 15 általunk gondozott család jutott élelmiszer támogatáshoz a karácsonyi ünnepek előtt. A Rákospalotai MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia Karitász csoportja is tartós élelmiszercsomagokat állított össze, amelyekből 8 család részesülhetett. Karácsonyi meglepetésként ismét értékes adománnyal támogatta a Család- és Gyermekjóléti Központ látókörében élő rászorulókat a Rákoscsabai Béthel Alapítvány. 15 […]
Gyermekek ajándéka a Gondozó Ház lakóinak

A Semmelweis Egyetem Pető András Gyakorló Általános Iskola diákjai meglepetés ajándékot készítettek és küldtek el a Gondozó Ház lakóinak Karácsony alkalmával. A lakók meghatottan olvasták a gyermekek által készített leveleket, rajzokat.
Mézeskalács sütés a Gondozó Házban

A Gondozó Ház lakói egy jó hangulatú közös sütésen vettek részt. Az alapanyagok kimérését követően gyúrtak, nyújtottak, majd forma segítségével kiformázták a süteményeket. Gyöngyi segítségével megsütötték és jó ízűen elfogyasztották a süteményeket. 😊
Karácsony a FENO-ban

Adventi séták

Adventi koncert

Idén is sor került az ÉNO hagyományos Adventi Koncertjére az Újpalotai Református Egyházközség templomában. Köszönjük a fellépő előadóknak a nagyszerű és érzelmes műsorokat, és minden kedves vendégünknek, hogy elfogadták a meghívást és részeseivé váltak ennek a meghitt eseménynek.
Advent az ÉNO-ban

Az ÉNO-ban hagyománnyá vált, hogy adventkor a gyertyagyújtás előtt kis műsort adnak a csoportok. Idén az Alkotók csapatához egy csodás, zenés-verses előadással a Bethlen Gábor Technikum diákjai is csatlakoztak. Köszönjük a felemelő és megható műsort az ÉNO szereplőinek, a vendégelőadóknak és Báron-Hosszú Petra tanárnőnek.
A FENO fenyőfája

Karácsonyi ajándékkészítés

2024. december 11-én, ismét gyerekzsivaj töltötte be az ünnepi díszbe öltözött Újpalotai Család- és Gyermekjóléti Központ termeit. Az immár több évtizedes hagyománnyal bíró karácsonyi kézműves klubon a résztvevő családok saját kezűleg készíthettek ünnepi dekorációt és kézműves ajándékokat szeretteiknek. A szorgos kis kezek gyönyörű fali, asztali és karácsonyfadíszeket, valamint ajándéktárgyakat alkothattak, miközben közös zenehallgatásra, végül egy […]
Tájékoztató

Tájékoztatóa Göncz Árpád Szociális Intézmény Család- és Gyermekjóléti Központ2024. december 23. és 2025. január 03. közötti munkarendjéről: GÁSZICsalád- és Gyermekjóléti Központ Működés rendje CsGyK Nappali Melegedő ás Utcai Gondozó Szolgálat(Bp., Kontyfa utca 3.)- hajléktalanok nappali ellátása A nappali ellátás és az utcai szociális munka az SzMSz szerint, a megszokott módon működik. Újpalotai Család- és Gyermekjóléti Központ(Bp., XV. […]
Karácsonyra hangolódás a Gondozó Házban

A Gondozó ház lakóinak többsége az intézményben tölti a karácsonyt, melyre aktívan készülnek. Örömmel készítik a dekorációkat, mely a lakószobákat és a közösségi teret ékesítik.A mai nap sor került a karácsonyfa közös feldíszítésére is, mely még meghittebbé teszi az intézményben töltött napjaikat.A közös készülődésről, hangolódásról készült képek:
Mikulás az idősek nappali ellátásban

Minden telephelyünkre ellátogatott a Mikulás, akit a klubtagok nagy örömmel fogadtak. (mosolygós fej, ha tudsz olyat tenni)A Mikulás látogatásakor készült képek:
Mikulás focibajnokság

Az ÉNO futballistái, és szurkolótáboruk idén is meghívást kapott a Bethlen Gábor Technikum Mikulás napi focibajnokságára, ahol egy fergeteges hangulatú meccset játszottak. Köszönjük Bódy Ágnesnek és a Bethlen diákjainak a meghívást és a szervezést!
A FENO-ban is járt a Mikulás

„Memo60+ gondolkodjunk közösen” csoportfoglalkozás az idős nappali ellátásban

A nappali ellátás programszervezése során nagy odafigyelést fordítunk arra, hogy testünk, lelkünk „karbantartása” mellett az agyunkkal, memóriánk szinten tartásával is foglalkozzunk.Új programunk a „Memo60+ gondolkodjunk közösen” címet viselte, mely nagy sikert aratott a klubtagok körében. A csoportfoglalkozást Karacs Erika szociális szakember, memóriafejlesztő tréner vezette.A Kontyfa utcai telephelyen készült képeken megfigyelhető a jó csapatmunka, önfeledt jókedv, […]
HÍRMORZSÁK A NAPSUGÁR KLUBBÓL

Ízelítő a Napsugár klub 2024. második félévi programjaiból 2024. május 23. Pénzmúzeum (volt Postapalota) A patinás épületben komplex látogatói élményben lehetett részünk. Kalandozásunk az Aranybányában kezdődött, majd végigkísértük a pénz (egyéb fizetési eszközök) útját a kezdetektől napjainkig. Megcsodálhattuk az 1600-as évek dukátjait, hazai és más országok fizetőeszközeit, a bankjegygyártás fázisait. Majd megnéztük „Az Aranyvonat legendája” […]
Látogatás a Lumina Parkba

A GÁSZI Területi Gondozás nappali ellátása 40 belépőjegyet kapott a Lumina Park mesebeli világába a XV. kerületi Önkormányzat felajánlásából. A programon közös sétát tettünk a meseszereplők, filmhősök bámulatos fényszobrai között Cserdiné Németh Angéla polgármester asszonnyal, Gyurkó Dániel alpolgármester úrral és Gráczer Irma igazgatóval. Köszönjük a programon való ingyenes részvétel lehetőségét! forrás: Csokonai