GÁSZI

GÖNCZ ÁRPÁD SZOCIÁLIS INTÉZMÉNY – XV. KERÜLET

Search

Házhoz jön a kultúra programsorozat

A Gondoskodás Gyermekeinkért Alapítvánnyal partnerségben november és december hónapokban került megrendezésre a „Házhoz jön a kultúra” elnevezésű programsorozat a FENO-ban. A programok célja, hogy az intézmény nappali ellátását igénybe vevő 36 fő súlyosan, halmozottan fogyatékos személy olyan élményekhez jusson, amelyet speciális állapotukból eredően máshol, más körülmények között nem képesek megélni.

Első alkalommal Danny Bain amerikai születésű, hazánkban élő előadó látogatott el hozzánk és hozta el tradicionális hangszerét, amellyel interaktív mesélés közepette ismertette meg a közönségét. A hangszer a gyil [’dʒil’], egy különleges fából készült xilofon, az Afrikában élő törzsek tradicionális hangszere. A művész afrikai kalandozásai során ismerkedett meg az ott élők hagyományaival és sajátította el ennek a különleges vizuális és auditív ingereket is adó hangszernek mesteri használatát. Danny afrikai gyermekekről mesélt nekünk, akik a mi segítségünkkel megmenekültek a gonosz boszorkány karmaiból. 

Danny Bain: A fán lakó gyermekek – interaktív meseelőadás

A második alkalommal egy különleges vendég érkezett a FENO-ba: Lufihajtogató Karácsonyi Manó – Halász Gergő. A fiatal tehetség örömmel tért vissza köreinkbe, hiszen néhány évvel korábban volt már szerencsénk találkozni vele, akkor óriásibuborékok kreálásával nyűgözte le a fiatalokat. Most egy új oldalával és tehetségével lepett meg minket, alkalmazkodva a cudar időjárási körülményekhez, melyek a benti csoportszobában is megvalósíthatóak: ez volt a lufihajtogatás. Fiataljaink maguk választhatták ki, hogy milyen álltafigurát hajtogasson nekik Gergő a lufikból, igy szó szerint is egy nagyon színes állattársaság kerekedett a program végére a különböző színben pompázó lufikból.

Halász Gergő- a lufihajtogató karácsonyi manó látogatása

Harmadik rendezvényünkön Szabó Mátyás gyógypedagógus, zeneterapeuta látogatott el hozzánk, aki igazán varázslatos hangulatot teremtett az intézmény falai közé. Olyan különlegesebbnél különlegesebb hangszereket mutatott be nekünk, amelyeket eddig nem ismertünk, hangjukat nem hallhattuk. A terapeuta minden fiatalunkat egyenként, személyesen megszólított valamilyen sajátos módon. Volt, akit szóval, volt akit gesztusokkal üdvözölt és gyönyörű, saját maga által megálmodott dallamokat csalogatott elő hangszereiből.

Szabó Mátyás zeneterapeuta előadása

Programsorozatunk negyedik, záró előadásában a Belvárosi Betyárok nevű zenekart hallgathattuk meg. Az együttes két tagja látogatott el hozzánk: a gitáros, alapítótag Váray László és a szaxofonos Alasztics Balázs.  A Győrből érkező zenekar főleg gyerekeknek játszik, de szövegeik a felnőtteknek is üzennek. Az állatokról, a természetről szóló dalokat blues, rock, reggae stílusban adták elő. Az általunk is jól ismert karácsonyi énekeket stílusukban kissé átformálták, így sokkal vidámabb, különlegesebb élményt nyújtottak számunkra. Hangszereiket bemutatva, megnevezve még interaktívabbá tették, közelebb hozták számunkra a zenei mondanivalót.

A Belvárosi Betyárok zenekar előadása

A tartalomhoz