GÁSZI

GÖNCZ ÁRPÁD SZOCIÁLIS INTÉZMÉNY – XV. KERÜLET

Search

Bemutatkozó

Köszöntöm a Göncz Árpád Szociális Intézmény (GÁSZI) honlapján. A GÁSZI általános alaptevékenysége, hogy a kerületben élők számára biztosítja a jogszabályban meghatározott szociális és gyermekjóléti alapellátási és egyes szociális szakosított ellátási formákat.

Intézményünk szervezi a kerületben a fogyatékkal élők nappali ellátását és számukra a fejlesztő foglalkoztatást. Az idős korosztály számára elérhető szolgáltatások között megtalálható a nappali ellátás, házi segítségnyújtás, idősek átmeneti otthoni ellátása, valamint a demenciával élők számára kialakított segítő szolgálat. Biztosítjuk a családok, a gyermekek és fiatal felnőttek számára a család- és gyermekjóléti alapszolgáltatásokat, valamint a hajléktalanok körében utcai szociális munkát végzünk, nappali melegedőt működtetünk. Szükség szerint elérhető a szociális étkeztetés, valamint széles körben, bárki által igénybe vehető a közösségi étkezés.

1999-ben jött létre az integrált intézményi forma a korábban önálló területek egyesítésével. A GÁSZI Központ és a különböző szakmai területek szerinti Egységek alkotják a szervezet egészét. A szociális munkánk célja, hogy a segítés olyan professzionális, hatékony szociális ellátórendszer működésével valósuljon meg, amelyben szakképzett, elkötelezett emberek dolgoznak, és szívügyüknek tekintik a hozzájuk fordulók felé irányuló szolgálatot. A segítő és segített között kialakuló kapcsolat alapja a bizalom. Megbízni, problémát rábízni valakire csak akkor lehet, ha az illető jól ismeri a tevékenységét szabályozó előírásokat, munkáját lelkiismeretesen, magas színvonalon, jogszerűen és szakszerűen végzi.

Folyamatosan törekszünk a XV. kerület fejlesztési irányait szem előtt tartva az intézményi szolgáltatások körét bővíteni, az igénybe vevők számára könnyen hozzáférhetővé tenni a megújult szociális, család- és gyermekjóléti szolgáltatások széles rendszerét.

Gráczer Irma, igazgató

Legfrissebb hírek

Nyári nyitvatartás
Család-és Gyermekjóléti Központ

Nyári nyitvatartás

A GÁSZI Család- és Gyermekjóléti Központ 2024. június 17-től2024.augusztus 30-ig

Bővebben

Közérdekű adatok

Fenntartó adatai

Budapest Főváros XV. Kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzata

1157 Budapest, Bocskai u. 1-3.

Tel./Fax:
1/305-3100

E-mail: info@bpxv.hu

Weboldal: https://www.bpxv.hu/

Ügyfélszolgáltat

 

Kapcsolat

Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat Göncz Árpád Szociális Intézmény

1157 Budapest, Árendás köz 4-6.

Tel./Fax:
06-1/306-3184
06-1/307-6263
06-1/ 271-0209

 E-mail: igazgato@gaszixv.hu

 Facebook: facebook.com/gaszixv

A tartalomhoz